Akciosgumi Tavasz Tibi 900x100
2025.09.10. Kategória: YouTube Shorts
Bázisugrás - A világ egyik legveszélyesebb extrém sportja

A középkori Kínában már az 1300-as években is ugrottak komédiások fákról, tornyokról bambuszrudakra erősített kupolával. Modern bázisugrásról 1966 óta beszélünk, akkor kezdett az első ugrónak tartott Carl Boenish fix pontokról ugrani az Egyesült Államokban. Az első kamerával rögzített ugrást 1978-ban mutatta be a Yosemite Nemzeti Park 915 méter magas, El Capitán nevezetű faláról. A B.A.S.E. jump elnevezés - amit a magyar báziusgrásként vett át - szintén Boenish nevéhez fűződik. A rövidítés egy-egy fix objektumot jelöl: B (building) A (antennas) S (span) E (earth). A bázisugrás és a klasszikus ejtőernyőzés közötti alapvető különbség a rögzített pozícióból történő ugrás és a speciális kialakítású, a sima ejtőernyőhöz képest más hajtogatási és nyílási tulajdonságokkal rendelkező ernyő. A rögzített helyről történő ugrásnál az ugrási tényezők megváltoznak, az ugró sokkal rövidebb időt tölt a levegőben, az élmény pedig erősebb. Az ugrás nehézsége a helyszíntől és a földet érési területtől függ. Mivel a zuhanásra és a landolásra is kevesebb az idő, ezért lényegesen nehezebb és veszélyesebb, mint egy ejtőernyős ugrás.

2025.09.09. Kategória: Kép
Napi szkander bajnok

Ez most nem photoshop!

Napi szkander bajnok
2025.09.08. Kategória: Szexi csajok
Hidratálás

A bőr víztartalmának növelését jelenti, ami által a bőr kisimult, rugalmas, élettel teli, ragyogó lesz.

Hidratálás
2025.09.09. Kategória: Szexi csajok
Női műugrás - Ezentúl többet fogom nézni a TV-ben

2025.09.08. Kategória: Kép
Jóvanazúgy!

Hegyestű Geológiai Bemutatóhely A Hegyestű vagy Hegyes-tű egy tanúhegy a Balaton-felvidéken, a Káli-medence keleti peremén, Monoszló és Zánka között, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park területén. 2600 Ft egy felnőttnek a belépőjegy amely tartalmazza a parkolást, a mellékhelyiség használatát, a kiállítás megtekintését, a hegyre vezető tanösvény bejárását.

Jóvanazúgy!
2025.09.08. Kategória: YouTube Shorts
Feltűnően megértő volt az asszony

Aztán az is kiderült, hogy miért 🙂

2025.09.08. Kategória: Kép
Nem szeretem a hétfőket, de sajnos hetente találkozom velük

Nem szeretem a hétfőket, de sajnos hetente találkozom velük
2025.09.07. Kategória: Mondás, idézet
Instagram, Facebook - Hasznos dolgok, csak sokan nem tudják, hogy mi a megfelelő mérték belőle

Egy 2017-es cikkből idézünk : 1. Már a Facebook kutatói is elismerik, hogy az oldal sok használata ártalmas lehet a mentális egészségünkre. 2. Az elmúlt években sorra születtek a kutatások arról, hogy a közösségi média túlzásba vitt használata depresszióhoz, magányhoz és szorongáshoz vezethet. #csakakirakatfenylik

Instagram, Facebook - Hasznos dolgok, csak sokan nem tudják, hogy mi a megfelelő mérték belőle
2025.09.07. Kategória: Szexi csajok
Napi tényfeltáró

A nagymellű nőket jobban megnézik a pasik...

Napi tényfeltáró
2025.09.06. Kategória: Kép
Kullamust

Svédország déli részén, a Kulla-félszigeten található márka, amely 1929 óta gyárt természetes és finom almalevet ("must" vagy "must") gondosan válogatott almákból. A Kullamust egy kiváló minőségű, hidegen préselt almalevet kínál. A savasság és az édesség kiegyensúlyozott keverékét tartalmazza, és kiválóan párosítható különféle ételekhez, beleértve az ázsiai konyhát és a hagyományos ételeket is.

Kullamust
2025.09.06. Kategória: Szexi csajok
Andie Valentino

Andie Valentino
2025.09.05. Kategória: Kép
Csinos darab 😮

Csinos darab 😮